Tél van megint, zord, fagyos a táj,
Jégcsapok csüngnek az ágakon már,
Mint kristálycsillárok egy bálteremben,
Kik várják a hercegnő ott teremjen.
Vacogva sétálsz, s érzed ahogy roppan
A hűvös, csillogó, vastag, fehér paplan,
Álmodik e vidék, de nem halt ki az élet,
Hidd el majd tavasszal minden újjáéled!
Kinyílnak a színes mezei virágok,
Ébresztik az álmos, színtelen világot,
Gyenge még a napfény, sok a bárányfelhő,
De ők már most tudják a nyár is hamar eljő,
Éled a természet, donganak a méhek,
Kis szorgos munkások, készítik a mézet.
Langyos eső után kibújnak a gombák,
Hogy majd ha megnőnek, spóráikat szórják.
A vakond is mocorog, túrja fel a földet,
Hogy némi barnával tarkítsa a zöldet,
Álmos margaréta imbolyog a szélben,
A hőségtől rekkenő erős napsütésben,
Nyár van, nagy meleg, tücskök ciripelnek
A kis hangyák szorgosan élelmet cipelnek.
A nyár végét várják az éhes darazsak,
Érett gyümölcsöt kutatva, mi a fáról leszakadt.
És újra itt az ősz, az elmúlás ideje,
De neki is van még egy fontos szerepe,
Ezerszín palettájából festi át a világot,
Mielőtt elvinné a hó az utolsó virágot.
Előtűnik a vörös,a barna és a sárga
Amit csak elképzelsz,minden árnyalatba,
De egyszer csak füstként gomolyog a lehelet,
Elmúlt egy év. Köszöntsd újra a telet!