Én nem tudom, hogy ki vagyok
Én nem tudom, hogy mi ragyog
Én nem tudom, hogy mi leszek
Igaz szerelmet hol veszek
Nem kell venni, már megtalált
Inkább az életet, mint a halált
Mert megvan, ki igazán szeret
Ő nyújtott igazán kezet
Szerelmi mutáns vagyok mellette
Nekem kéne mondanom helyette
Csak ő kell, ezt nem tagadhatom
Örök szerelmedet mindig megkapom
Mint ahogy az égből aláhulló eső
A földre érve az útját kerteső
Úgy éreztem, amikor megláttalak
Ezidáig csakis Téged vártalak
Reménykedve és álmodozva vártam
Szívem kiskapuját sarkig kitártam
Hiszen a szerelem az nem is bűn
Ha igaz az érzés, nem szúr, mint a sün
A szerelem édes madarát láttam
Holdtalan estéken csak Rád vágytam
És hiányzol, ha nem vagy velem
Tiéd a jövőm, múltam, jelenem
4 hozzászólás
Kellemes a ritmusa! Megfigyeltem az előző verseidben is, hogy nem használsz sor végén írásjelet. Talán ettől is lesz egyedi a munkád. Mintha egy szakadatlan gondolatsort varázsolnál elénk. Kívánom, hogy ezek az érzéseid örökké megmaradjanak.
Szia!
Köszönöm szavaid, és jókívánságod. A gonolatok folyamatosan jönnek, soha sem érzem az írásjelet. Mindenkinek, aki olvassa megmarad a lehetősége, hogy kedve /érzése/szerint használja az írásjeleket.
Üdv.
Ez a versed is elbűvölő, ha mondhatom ezt kedves Bűvölet!
Szia!
Továbbra is köszönöm.
Üdv.