Igéző, csacska álmom szertefoszlott.
Szívem bolond agyammal elhitette,
teremhet még babér öreg fejemre,
s talál ez ócska zsák magára foltot.
Az ifjúság varázsa megfogott, s lám,
elém tolultak rég felejtett képek,
forró csókok, szerelmes ölelések.
Ám elillant az álom, mint a villám.
Én vén bolond, azt hittem, itt az Éden,
s ott talál reám szerelmes ifjú párom,
akár királyleány, a szép mesében.
De nincsenek mesék, s karom kitárom,
maradva bús magányom börtönében.
A szép szerelmet már hiába várom.
4 hozzászólás
“De nincsenek mesék, s karom kitárom,
maradva bús magányom börtönében.
A szép szerelmet már hiába várom.”
Ha fontos számodra az időskori szerelem, akkor ne add fel, még beköszönthet.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Álmomban nem adom fel.
Ébren meg nem érdekel.
Szeretettel: dodesz
Szia dodesz!
Örülök, hogy visszatértél, és szonettet is hoztál.
Ismered a forma iránti vonzódásomat, ez megmaradt, bár az utóbbi időben kissé hűtlen lettem, kellőképpen szégyellem is magam emiatt.
Szomorkás tartalmú a versed, amolyan számvetés, mélyre merülés, majd annak kivetítése öszinte, tiszta hangon, teljesen átjön a mondanivalód.
Lendületes, szépen gördül, csak a második quartina középső két sorának ritmusa állított meg.
Tetszik a terzinába való átvezetés és a második terzina lezárása.
Nagy örömmel olvastalak, gyere gyakrabban!
Idézlek: “Sonettare necesse est!” – ez sokszor eszembe jut.
Szeretettel: Kankalin
Szia Kalinka!
Visszatértem, de a múzsa nem jött velem.
Tehát nem ígérem, hogy túlzottan aktív leszek.
Teljesen igazad van azzal a középső két sorral kapcsolatban. De a múzsa csókja nélkül csak ennyire tellett.
Azért mégiscsak “Szonettare necesse est!”
Szeretettel: dodesz