Zuhog a mély felől az idő, melyben
megáll a pillanat
minden volt
örökén, ezernyi reményén világunk.
Ezernyi csend botol
odakinn, ahol
emlékezetül száll szívreményén,
a feljött virradatnak árnyain a béke,
emlékei a régi nyárnak,
mik ránk várnak
minden lassankénti avarlépte-lepte
csendben.
Remények kedvessé lett árnyain jő fel
a bíbor, melynek
barázdáin neveddel
alszom el, szívemnek élő reményein.
Kincseim szabadságán
felgyúlva áll
kedv és mosoly, melynek emlékein
vitetnek át a mindeneken,
létezésein az
árnyak falai előtt, minden mozdulatnak
rejlésein az évek.
Úgy érzed, szabadnak születtél,
s szeretve lettél, pedig már
nem is vagy gyermek,
talán csak érzed,
mert érezned kell gyermeki viszonyulásaid
érzelembeli kötődéseit.
Igen, a gyermek egy bűbáj, akit mindenki
szeret /legalábbis így kellene lennie/.
Míg nem tudod,
hogy mi az, hogy fájdalom,
addig nem éltél, persze nem az a gyermeki
fájdalom,
mert az többnyire jön és elmegy.
Én arra a fájdalomra
gondoltam, mi megmarad,
s tépi a húsodat, mire vigaszt az Isten ad.
Ahol már nem látnak orvosi műszerek, de lát
az Istennek ujja,
s te nevezed “bárminek”, de
egy, ami a biztos, újra és újra Ő készségesen
jött, és sietett.
Hogy hányadszorra? De segített!
De miért tette önfeledten?
Mert a szellem
késztette tenni a jóra, mi váljon majd valóra
a szívnek örömén,
hogy szeretve legyen az ember,
aki oly gyáván él, mert ő maga a sokkal szeretni
belső félelmei miatt alig mer.
Ami ellen küzdeni kell, legalábbis kellene, mert
a szív szeretni is és
nem csupán félni teremtetett,
hogy a remény lássa a létezést, az előttünk
lobogó holnapot.
/2024. május 25-én/
6 hozzászólás
Kedves Zoltán!
“Igen, a gyermek egy bűbáj, akit mindenki
szeret /legalábbis így kellene lennie/.
Míg nem tudod,
hogy mi az, hogy fájdalom,
addig nem éltél, persze nem az a gyermeki
fájdalom,
mert az többnyire jön és elmegy.”
A germek világa még gondtalan,minden hihetönek látszik,
szeretet veszi körül.Késöbb jönnek a nehézségek és a felismerés
hogy az élet tud fájdalmas is lenni!
“Én arra a fájdalomra
gondoltam, mi megmarad,
s tépi a húsodat, mire vigaszt az Isten ad.”
Nagyon igaz sorok!
“Mert a szellem
késztette tenni a jóra, mi váljon majd valóra
a szívnek örömén,
hogy szeretve legyen az ember,
aki oly gyáván él, mert ő maga a sokkal szeretni
belső félelmei miatt alig mer.”
Kell a segítség,Az ember sokszor képtelen a szeretetre,
gátolják önzései.
Igen,a szív szeretni teremtetett és hogy reméljen
egy szebb holnapot
Különösen szép sorok,melyeket magadon tapasztaltál:
“Ahol már nem látnak orvosi műszerek, de lát
az Istennek ujja,
s te nevezed ?bárminek?, de
egy, ami a biztos, újra és újra Ő készségesen
jött, és sietett.
Hogy hányadszorra? De segített!
De miért tette önfeledten?”
Gratulálok remek,reményteljes és hálaadó versedre!
Barátsággal:sailor
Legyen szép napod!
Ügyeljetek magatokra!
Ui nagyon örülök reményre hangolt írásodra!
A legjobbakat!
Kedves sailor!
Hálás szívvel köszönöm szépen kedvességedet mégegyszer, melyet értem teszel a csend árnyainak falai között. Bejárván mindazt mi életül érted e földön e, gyönyörű létezésbe ma még megadatik!
Köszönöm szépen, élő létezésem létét ki talán élhet ma még, néhány percet, órát az élet reményein, szállva csendjeid néma akaratán át a végtelenen keresztül eltalálva talán mi megadatott célul, és reményül újra és újra!
Vigyázzatok magatokra és egymásra életetek mindennapján amennyire csak lehetséges!
Szeretettel Zolitól Kaposvárról)
Kedves Zoltán!
´Írod:”Köszönöm szépen, élő létezésem létét ki talán élhet ma még, néhány percet, órát az élet reményein, szállva csendjeid néma akaratán át a végtelenen keresztül eltalálva talán mi megadatott célul, és reményül újra és újra!”
Kívánom Neked drága barátom,hogy ne csak néhány percet órát !
Tartsál ki!
Kivánom tiszta szívböl,hogy csodaszép irásaidat folytasd,hogy fájdalmaid
enyhüljenek!
A legislegjobbakkat!
Igazi barátsággal:sailor
SZÉP;FÁJDALOMMENTES NAPOT!
Ügyeljetek egymásra!
Kedves sailor!
Engem tenne, legboldogabbá, hogy amit írtál teljesülne!
Szeretettel gondolunk Rátok innen Kaposvárról Magyarországról!
Köszönjük szépen Gabikával mindketten, hogy ilyen érző benső világgal élsz még felénk is.
Drága Zoltán,
finom, sejtelmes hangú titok-versed lenyűgözött. Megejtően szép hasonlatok, metaforák, szinesztéziák pergamenjébe csavart érzelemdarab! Leültem mellé és azonnal mély zeneiségébe, szelíd ,érintetlen hangjának dallamába burkolt és az élet értékeiről kezdett mesélni,lágyan mint amikor parányi esőcseppek permetjét szitálja ránk az égbolt.
Szinte szótlanul rebbennek ki a költői üzenetek a szakaszokból , a sejtelmes sejtetés az idő misztikumáról, az ezernyi csendből felénk botoló remény, az emlékekből zuhogó szeretet varázsigéi.
Remények kedvessé lett árnyain jő fel
a bíbor, melynek
barázdáin neveddel
alszom el, szívemnek élő reményein.
Kincseim szabadságán
felgyúlva áll
kedv és mosoly, melynek emlékein
vitetnek át a mindeneken,
létezésein az
árnyak falai előtt, minden mozdulatnak
rejlésein az évek.
Gyönyörűen fejted ki a folytatásban,hogy úgy érzed szabadnak születtél, szerettél és szerettek,feltétel nélkül mint egy bűbájos gyereket mert mindegy hány évesek vagyunk, mélyen bennünk ott szunnyad a legesszenciálisabb énrészünk a gyermek aki különböző életszituáciokba meg is jelenik és átnyujt a hitéből, vakmerőségéből egy szeletet.Különösen nagy szükségünk van erre amikor fájdalom gyötör:?mi megmarad, s tépi a húsodat, mire vigaszt az Isten ad.?Ilyenkor az Úr meghallgatja fohászainkat és azonnal a segitségünkre siet:
?Ahol már nem látnak orvosi műszerek, de lát
az Istennek ujja,
s te nevezed ?bárminek?, de
egy, ami a biztos, újra és újra Ő készségesen
jött, és sietett.
Hogy hányadszorra? De segített!
De miért tette önfeledten?
Mert a szellem
késztette tenni a jóra, mi váljon majd valóra
a szívnek örömén,
hogy szeretve legyen az ember,
aki oly gyáván él, mert ő maga a sokkal szeretni
belső félelmei miatt alig mer.
Ami ellen küzdeni kell, legalábbis kellene, mert
a szív szeretni is és
nem csupán félni teremtetett,
hogy a remény lássa a létezést, az előttünk
lobogó holnapot.
Lélegzetelállitóan szépen fogalmazod meg mennyire félünk szeretni. Sok ember inkább a magányt választja minthogy megrizikozza a sérülést, csakhogy az önszeretet nem boldogit.
A záróstrófa iránytű: lélekelixirrel itatod, szeretetmannával eteted benne az olvasó lelkét.
Az élet védtelen ártatlanságát, a remény és szeretet nélkülözhetetlenségét és a Teremtő mindenhatóságát dicsőiti a versed…….a kozmosz énekel benne.
Köszönöm az élményt.Katartikus erejű!
Mély elismeréssel és körülölelő szeretettel gratulálok és küldök egy nyaláb gyógyitó fényt, erőt és kitartást .
napfény
Kedves Zoltán!
“Engem tenne, legboldogabbá, hogy amit írtál teljesülne!”
REMÉLJ ÉS TARTS KI
A LEGJOBBAKAT
Igazi barátsággal:sailor