Halkan suhanó neszek
csendbe elvesző léptek,
gyermek járja az utcát,
könny áztatja az arcát.
Rossz lett a bizonyítvány,
apa leverte anyán,
csak hogy el ne váljanak,
nekivág a világnak.
És mikor leszáll az éj,
van, ki haza sosem tér,
árny telepszik szívére,
belevész a sötétbe.
Csak csavarog éhesen,
nem szereti senki sem,
büszke még, semmit se kér
ököl zsebbe belefér.
Befogadják, nagy vagány.
Na, mutasd, ma mit loptál?
A táskában semmi se,
csak egy kopott könyvecske.
Hitről és reményről szól,
ám a lelke még dacol.
Elhajítja a múltját,
átforgatja kabátját.
Ám a sötét legmélyén,
ott él benne a remény,
átszövi az álmait,
bonyolítja napjait.
Elhiggye, hogy hazatér?
Szégyenkezve már nem kér,
elrejti inkább mi szép,
ne fájdítsa a lelkét.
Jöjj, segíts, gyújtsál hát fényt!
Melegítsd fel a szívét,
sok-sok ezernyi lámpás,
világítsa az útját.
Mondd, hogy csak ő kell neked,
nyútsd feléje két kezed,
és mikor otthonra lel,
múltját ne hánytorgasd fel.