fák ága sírja fájva
a tél fagy-énekét,
s felnyitva szürke szemét
zúzmarát könnyez az ég.
Sóhajtva kél a holnap
fagyot lehelve hallgat,
a hajnal didergőn vár,
lám, reszkető bokrokat
jégujjal nappalba ringat.
Ébred a ház, s a lélek,
háztetőn óvatos léptek:
az álom még erre jár,
homályban rideg kisértet
– és zsebében lapul a nyár!
4 hozzászólás
Szia dreaming!
Elsősorban mindig a képeid visznek magukkal, azokat tátott szájjal bámulom. Örömet okoz, hogy magam festhetem az általad mellékelt vásznakon.
Nagyon szép, tele sóhajtással és vágyakkal, könnyekkel és mosolyokkal. Ezek az ellentétek lágy hullámzást adnak, jó velük ringatózni!
Egy aprócska megjegyzés: a "kísértet" így helyes. Ennyi, mellé hatalmas gratuláció, mert nagyon megfogott a vers!
Szeretettel: Kankalin
Szia kedves Kankalin!
Igazán köszönöm a figyelmes olvasást, értékelést és a kiigazítást is
Örülök, ha sikerült örömet okoznom
Kedves Dear!
Rímjeid minden versedben – ebben is – nagyon jól sikerültek, szépen összecsengenek. Értesz a verseléshez. Jól átgondolt soraid szépen ívelnek át a fagy-énekéből, míg elér zsebében lapulva egészen a nyárba! Igazán költői képeket festesz, ami megjelenik a szemünk előtt, amikor olvassuk soraidat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon köszönöm – örülök, hogy így látod
Szeretettel: Éva