Fagyos szélben
rátaláltam
puhította
daróc ágyam
combjainál
elcsitultam
rét selymében
meglapultam
fontam neki
édes álmot
szakítottunk
szív virágot
érintettünk
érintetlent
legyőztük
a győzhetetlent.
Fagyos szélben
elengedtem
arc nélkül
lett ismeretlen
ablakomban
csak a fények
ringatják a
sötétséget.
3 hozzászólás
Kétszer is el kellett olvasnom, azért mert nagyon szép! Igazábol nem fejezi ki, egyértelmüen, azt amiről szól (legalábbis számomra), gondolom mindenki másnak kicsit mást jelenthet. Tetszik benne, hogy nincsen teli közhelyekkel, és hogy a vége kicsit melankolikus és szomorú. Gratulálok! 🙂
csatlakoznék az előttem szólóhoz, miszerint nem fejezi ki egyértelműen amiről szól, és emelett nagyon szép alkotás
Szia! Érdekes vers, illetve felépítés. Van valamiféle "feszülés" (nem feszültség) a két versszak között. Azt hiszem, tetszik. Üdv, Poppy