Minden egyes percben
Csak rád gondolok,
Fájó kínt érzek
Könnyem úgy potyog.
Átvirrasztott éjszakák,
Halk zokogások,
Csak rólad álmodom,
Hozzád vágyódom.
Bántottál s eltűntél,
Másokkal tán kinevettél.
Nekem mindent jelentettél,
Bebizonyítottad: sohasem szerettél!
5 hozzászólás
Csodálatos! Hihetetlen szomorú és kifejező! Nekem is van egy ugyanilyen című versem! De a tied még jobb! Minden szava igaz,én is ezt érzem a számból vetted ki a szót!!!
Szia! Szép a versed 🙂 Tetszik a záró sora… látom Beya már lelőtte előttem, pedig én is akartam mondani, h valamikor az én tollam is vésett ez alá a cím alá sorokat:)
ohh… egy újabb áldozat… elég sokan vagyunk ugyanabban a cipőben, úgylátszik törvényszerü hogy a szerelem manapság már nem kölcsönös… az enyém sem szerett, azt szerette amit most írtál… azt a csodálatot és az imádatot, ahogy kezeltem… látom, te is mindent oda adtál… bár versed rövid, minden benne van, aminek benne kell lennie, hogy egy mély érzésü ember számára, mélyre hasson… engem meghatott és el tudtam tenni a megfelelő helyre… remélem azóta már rád csillant a boldogság, nekem még nem jött el, kívánok további szép írásokat, ez szomorúan szép volt.
A szerelem már csak ilyen, gyönyörrel jön, elkábít, majd üt egyet….persze van ami a gyönyörben marad…kívánom az utóbbit Neked:)
Gratulálok kedves Angelheart, őszinték a verseid, örömmel olvastam:)
Mért nem "nagyon fáj" ?