Tollam megfogom,
Úgy, de úgy szorítom,
Még elfér kezemben,
Mire versem vésem.
S, írok, írtam, fogok is,
De nem hagy alább a szó,
Mely bennem fogan, kérdezi,
Mire jó, ah, mire jó!
Édes álmom látlak,
Mikor a tollam ír,
De úgy szeretlek látni,
Ahogy az élet veled sír.
7 hozzászólás
A költészet elhordozza a legnagyobb fájdalmat is, közben lehet mégis gyönyörűségesen szép. Ilyen az ember lelke is, ha szomjazik a tisztaságra…
Tetszik a versed. 🙂
Üdv.: Alberth
Igen Alberth, én is így gondolom.
Köszi, hogy írtál.
Üdv: Szőlőszem
Kedves Szőlőszem!
Jó,Jó és szép, de a végére én mást írtam volna. pl így:
"De úgy szeretlek látni,
ahogy az élet veled visz" vagy hogy költőibb legyen akkor "veled repit" Ne sírjon az élet:)
Ne haragudj csak próbáltam átélni a versedet!
Barátsággal Panka!
T.c.
A téma és a megfogalmazás gyönyörű, de hangsúlyozd ki jobban a rímeket.
A.í.: Faddi Tamás
Köszönöm Tamás kedves vagy.
Dpankának pedig csak annyit tudok mondani, hogy nem ugyanazt jelenti a két szó, márpedig én nem azt akartam leírni, amit te javasoltál. egyébként úgy nem is igazán rímelne.
Miért ne sírhatna az élet? Hiszen nem mindig vagyunk boldogok, ez benne van a költészetben.
Köszi azért, hogy írtál.
Üdv: Szőlőszem
Kedves Szőlőszem!
Elolvastam korábbi verseidet is. Új belépő vagy, s ez a versed máris jobb, a korábbi kettőnél.
Jól választottál, mivel remek közösség a miénk. Kívánom, hogy érezd magad jól körünkben. A kitikák ne vegyék kedvedet, mivel azt – legtöbben – segítő szándékkal tesszük.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, Kata, hogy írtál, kedves tőled.
Szeretettel: Szőlőszem