kiáltanak
máskor halkan
rád súgnak ne félj a bajban
bús-édes e keserű dallam
úgy félek
az értetlenség összezúz
nincs kiút
karom csápja feléd nyúl
zsibbadó ősz
vérzőn lábad előtt
a földre puhán surranva ér
lelked összerezzen
mikor ráborul
a hulló falevél
10 hozzászólás
Tetszett !
Szépen végigvitted a gondolatot!
szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm kedves Zsuzsa ! 🙂
Hasonlataid nagyon jók!
Grat:sailor
Köszönöm kedves sailor ! :))
Kedves Ildikó! Nagyon tetszett ez az allegória. Én az elmúlás szomorúságát veszem ki belőle. Szépen megírtad.
Szeretettel gratulálok: Magdi
Köszönöm kedves Magdika! Az elmúlás mindig szomorú… 🙂
Szia Ildikó
különlegesek a képek – nem hasonlatok, metaforák – valami éteri elvontság árad belőlük, bénító, álmosító, de felrettenő kábulatból fakadó szomorúság
szeretettel olvastam
Sarolta
Köszönöm drága Saroltám !
Nagyon értesz engem, ami nem is csoda 🙂 Köszönöm véleményedet.
öleléssel:
ildi
´az értetlenség összezúz´…
igen…hányszor még?
Nagyon szép gondolatok…inkább jájóan szép
ráébredés az életre!
Gratulálok igazán ihletes soraidra:sailor
Ui…mégegyszer itt
Elnézést…
fájóan szép…akartam