Mély gondolatok között elbújt,
s mint nyárfalevél hideg ősszel,
reszket a béklyóba kötött értelem.
Most nagy csend van s félelem,
mert farkasok járnak havas tájon,
vércsepp csillog már minden házon.
Fagyos közönnyel ajkukon beszélnek,
múltnak vöröslő leplébe burkolva,
vakon pislognak gyermekeik szemébe.
Holt eszmék porába hemperegve,
létvirágaink hervadó szirmait tapossák,
de remény foltokkal borítjuk hitünk.
Isten fenn lakik csillag hazában,
nyáját terelgeti szeretetlángjával,
fénytelen nappalok bús poklában.
Éhes farkasok között bolyongva
megfeszített, haldokló hazámban,
itthon vagyok, s Magyar vagyok!
2 hozzászólás
Sajnos a bárányok között is sok a báránybőrbe bújt farkas és kevés az igaz bárányka. Nem sok jó néz ki a magyarra ezentúl sem. De ki gondolta volna még úgy húsz éve, hogy ilyen pokoljárásba kezdünk. Talán van kiút, s így húsvét felé a feltámadás hite is erősebb…
Gratulálok versedhez: Alberth
Az biztos, hogy a hit erőt ad elviselni a gondokat, de megoldani nem fogja! Ahhoz túl sok és nagy dolog kell… amiről csak utólag derül ki, érdemes volt e?
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Szeretettel láttalak: Zuzmara