Jó ember vagyok én? –
kérdezem a csendet,
ha szobám magányában
olykor elmerengek
az élet dolgain.
Furcsa hely a világ…
Vén, sebhelyes arcát
vadóc gyermekei
bőszen tépték, marták
mellüket verve.
Sokszor hullott könnye.
Azért csak megmaradt;
ha beforrott a seb,
mily sokszor felszakadt,
hogy ömlött a vére!
Sajgó szíve búján
gyakran gondolkodok.
De én – kérdem makacsul -,
én jó ember vagyok?
Különb a többinél?
Szobám magányában
olykor elmerengek:
ha pillantást vet rám
az, ki megteremtett,
mit láthat?
Fattyat?
Édes gyermeket?
4 hozzászólás
Kedves Kalina!
A jó embereknek nem kell, hogy különbek legyenek a többinél, éppen elég az, hogyha jók.:) Nincsenek fattyak sem, csak gyermekek. 🙂 Remélem ezt a csend is elmondta Neked!
Egy szoba magányának mélységes gondolatait, csodaszépen fogaltad versbe. Rám nagy hatással voltál, Gratulálok!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Kalina,
ez nem is lehet kérdés. Annak, aki ilyen szépen, mélybe tekintve vizsgálja magát és tetteit, nem kell aggódnia a végső órán…ha nem is különb esetleg másoknál, akik szintén jók…
Gratulálok.
Kedves Kalina!
Szuper verset írtál, a címben feltett kérdésre pedig a lelkedben van a válasz.
Mindnyájunkban jelen van a jó és a rossz, viszont azt, hogy melyik oldalon állunk, mi magunk döntjük el.
Ha tiszta a lelkiismereted, ne legyenek kétségeid!
Nagyon okos és szépen megfogalmazott alkotás.
Jogos töprengések, mindnyájunknak érdemes végiggondolni ezeket.
Üdv.:Tamás
Szia Kalina,
Tetszik a versed, és azért tetszik, mert egyrészt nagyon tisztán, érthetően kifejezi azt, amiről szól, másrészt pedig úgy érzem, hogy ennek ellenére nem akar állást foglalni a témában. Továbbá külön öröm volt az olvasási élmény is. Köszönet jár érte!
Üdv
Levi