Fekete özvegy

A világnak nem elég egy…
Egy, fekete özvegy.

A nyomába ne eredj, hogy elpusztítsd.
Mert még téged is elejt, hogy az életed veszítsd.
Nem lenne időd arra se, hogy támadj,
arra kéne koncentrálnod, hogy jóember maradj.

A lába nyolc, szeme tíz,
Lelket fon, lelke nincs.

Akarata, hogy durván megkötve, bámulva dermedj.
Míg az ő örömében, te a halottadra meredj.
Akiből épp csurog a vérző meggy.
Ahogy ő e nedűért, úgy te érte epedj.

Többet, többet és többet, téged akar.
Éles csáprágója már a felszínen mar.

Szándéka, hogy „hal-ál-ó-jában” ragadj,
Kényszerít, hogy minden eddigit megtagadj,
hogy a halál lépcsőin mind végig haladj,
hogy így a végére a lelked mentén kettéhasadj.

Feneketlen étvágya emészt.
Feladásra készt’.

„Mosná el a zivatar, ezt a démoni lényt,
mely kiszívja, kiissza belőled a reményt.”
Ezt a szénasszonyt egy cseppnyi víz is legyőzné,
hisz csupán a fonalán függ ez az ördögné.

Mégsem tudod elnyesni, mert ő tart a kezében, (-Elengedj!-)
Rajtad élősködik, hogy ne maradjon éhesen. (-Erőzvegy!-)

Célja, hogy a világában egy senkiként éledj
S minden reggel megtörve, holtan ébredj.