Megálltam, belenéztem szemébe
Elmerültem mélyen benne
Olyan iszonyúan gomb- fekete
Szemem sajátjába temette.
Vonzott, szinte magával húzott
Nem volt gondolat mi nyúzott
Hagytam, elengedtem magam
Pillanatra elfeledtem önmagam.
Nem ismertük korábban egymást
Még is tudtam róla egy s mást
Félve hagyta el ajkam a suttogás
Láttam szemében ott a megnyugvás.
A gomb – szemek megszólaltak
Alig értettem, amit sugalltak
Közelebb léptem, megérintettem
Minden megszűnt körülöttem.
Ahogy kezem húzta magához
Nem szóltunk többet a magányhoz
Miénk volt a perc, ígéretet tettünk
Holnap mindent újra kezdünk.
Eljövök megint, veled leszek
Akarom, érezd: tisztellek
Mi benned van oly ártatlan
Mit nem lelek ember- társaimban
Elindulok, de vetek hátra egy pillantást
Szemei felkeltik bennem a borzongást
Fut velem, követ, nehezen enged
Tudom, el engem sosem feled.
Megálltam, belenéztem szemébe
Elmerültem mélyen újra benne
Olyan iszonyúan gomb- fekete
Szemem örökre sajátjába temette
3 hozzászólás
Nagyon szép. Sajnos én még sosem láttam fekete szemeket. Bár most felvetődött bennem a kérdés, hogy: vajon valóban feketék voltak a szemei, vagy pedig az elmúlt emlék miatt írtad, hogy fekete szemek? Mindenesetre tetszett a vers!
Szia
Igazából,ha elárulom, hogy mitől fekete, akkor már nem is érdekes, de valóban fekete volt! Köszönöm, hogy olvastad.
Szép szerelmi vallomás.
Egy elírás: "ember- társaimban" biztosan véletlen, de javítható. Ezt egybe kell írni!
Üdv.