Mert vágyódunk,fel a magasságba,
a képzelet adott nekünk szárnyat.
Mint a madár szárnyalunk szabadon,
egyre feljebb,közelebb a naphoz.
Siklunk a kék égnek tengerében,
szabadságot ígér a végtelen.
Távolodunk a kék földgolyótól,
eszünkbe jut az elhagyott otthon.
Mert a szívunk,mint a vándormadár,
messze vágyik s mindig hazatalál.
Fel a magasságba
By joco
2 hozzászólás
Kedves Jóska!
Igen, ez így van, szeretünk szárnyalni, de milyen jó, ha kalandozásaink után van hova hazatérni.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti,igen,ha képzeletben is,de nagyon jó szárnyalni mint a madár de mindig eszünkbe jut az otthon és a Fold,ahonnan elrugaszkodtunk,orvendek,hogy tetszett a vers.
Szeretettel,Jóska