Szeme színét látom a kék egekben,
Hangját hallom a csendes szelekben,
De félek, hogy mindezt elfelejtem.
Félek, hogy nem lesz ugyanaz semmi,
Hogy egyszer csak elhagy mindenki,
S végül nem marad nekem senki.
Megszűnnek a harmatos angyalok,
A fények, az emlékek, a csillagok.
Már magam sem tudom, az életben hol vagyok.
Lassan megfakulnak az emlékképek,
Nemsoká eltűnnek a régi remények.
Hogy elmúlik minden, csak attól félek.
3 hozzászólás
Kedves Enci!
Félni csak attol érdemes ami az embernek fájdalmat okoz. "Hogy elmúlik minden, csak attól félek." Miért, ha elmulik minden akkor már te nem fog érezni semmit. És külomben is, egy ember életében, a félelem a legrosszab tanácsadó. Én nem mondom, hogy az én tanácsom mindig jók, de mindig jó idulatbol indulnak. Egy tanácsnak soha se az legyen a célja, hogy a másiknak megmondjuk, mit csináljon, hanem, hogy hitet, önérzetet adjunk, hogy ő maga tudja elhatározni, mi az ő számára a legjobb. Ezt pedig csak egy szabad félelem mentes időben tudja az ember megtenni. Olyan szépen megirtad a verset, a szép kék ég, a jövő, ez csak bátorithat, minden jót kiván és(láttam a verset nem most irtad)
üdv. Toni
Köszönöm a véleményed! 🙂 Ez már egy régi vers, ahogy látod! Régen volt már, és el is múlt, nem fáj, csak a jó maradt meg… Talán így jobb is 🙂 Sőt
Üdv.:ENCi
Szia!
Szép verset írtál.Attól pedig ne félj,hogy valami változik,nem ugyanaz.Lesz a régi helyett új szebb, ebben bízzál.Kívánom ,hogy így legyen.
Szeretettel:hova