a kőfal makacs lábánál,
egy őrzött, védett,
toronymagas határnál.
Tenyerem csak félve
és lassan simítja a falat,
érdes, erős és vadul
taszítja a szép szavakat.
Lábam alatt kövek,
körülötte a tüskés szeretet,
mert nem tanulták meg,
hogy mi az, amit nem lehet.
Keresek egy ajtót,
vagy csak egy szelíd rést,
hol átnyújthatnám
neked az igaz megértést.
De a fal szilárd,
felér Istenhez a mennyekbe,
rombolnám, de
a gyengeségben elveszem.
Sem erő, sem szeretet
nem adhat neked bizalmat,
érzem, én kevés vagyok,
hogy ledöntsem a falakat.
Földre rogyom zokogva,
a tüskéktől én vérzem el,
úgy fogok eltűnni,
hogy szívedet nem értem el…
8 hozzászólás
Szia!
Jó ez a fal hasonlat, melyet lehet fizikailag és szimbólumként is értelmezni. Szomorú a vége, amit a cím már sejtet.
Szeretettel: Rozália
Számomra az egyik legjobb versed!
Annyira igaz, hogy jobban nem is lehetne at!
Gratula!
jajjjjj gyönyörű,főleg az utolsó mondat!!!!! Nagyon szép!!!!!
Szia!
Ünneprontó leszek, nekem kevésbé tetszik. Nagyon jól indul a vers, megragad, szinte hullámzom vele, majd kiesik a ritmusból a "Lábam alatt kövek" résztől kezdve. Valahogy megtörik a varázs amit szavakból építettél. A végén visszatér a "Sem erő, sem gyengeség" sortól kezdve, s gyönyörű és hatásos sorokkal zárod. Nagyon sok van ebben a versben, érdemes lenne neki ülnöd és dolgozni rajta egy kicsit, hisz látom, hogy hat éves művedről van szó. Le kellene leporolnod és újra gondolnod.
Maristi
jaj ez a vers csodaszép:)nagyon gratulálok!
Köszönöm a véleményeket, jól esik. 🙂 Kedves Maristi! A verseimet sosem szoktam "felújítani", úgy hogy ez már marad ilyen… 😀
Megfogott a versed! De hogy nem tudnánk ledönteni a falakat? Hmm… Volt egy ember (?), aki azt mondta, hogy csak egy mákszemnyi hit kell és a hegyek a tengerbe ugranak. Akkor mi ez a kicsiny fal? 🙂
Nagyon tetszik!
Szirom