Felicia Hemans – Casabianca

Csak állt a láng fedélzetén,
mindenki más szaladt,
megvilágította a fény
körben a holtakat.

Orcája bárha nemes volt,
mint ki vihart uralt,
ereiben hős vér futott,
habár csak gyermekarc.

A lángok, mégse ment
atyja szava nélkül,
az apa, ki már meghalt lent,
a hangja elmerült.

Kiáltja néki – „Mondd, atyám,
van-e még feladat?”
Nem tudta, hogy fekszik némán,
holtan a tat alatt.

„Beszélj, atyám!” – kiáltja még
– „Vajon mehetek-e?”
De rá csupán ezer lövés,
s nyomán a láng felelt.

Homlokán érezte hevét,
göndör hajában is,
csak nézte a halál tüzét,
de kitartott a hit.

Utószor kérte hangosan
„Apám, maradnom kell?”
De lám, a tűz siet, rohan,
utat tör vészesen.

Vad máglyaként a tat fölé,
emelkedett a láng
így lett a gyermek az övé,
a lelke égre szállt.

Aztán mennydörgés hallatszott,
a fiú már sehol.
Róla már a szél sem tudott,
csak törmeléke volt.

Árbócrudakkal szerteszórt,
temetve ott a part.
De legnemesb a fiú volt,
ki ott hű szívvel halt.

FELICIA HEMANS – CASABIANCA

The boy stood on the burning deck,
Whence all but him had fled;
The flame that lit the battle’s wreck
Shone round him o’er the dead.

Yet beautiful and bright he stood,
As born to rule the storm;
A creature of heroic blood,
A proud though childlike form.

The flames rolled on–he would not go
Without his father’s word;
That father, faint in death below,
His voice no longer heard.

He called aloud, “Say, father, say
If yet my task is done?”
He knew not that the chieftain lay
Unconscious of his son.

“Speak, father!” once again he cried,
“If I may yet be gone!”
And but the booming shots replied,
And fast the flames rolled on.

Upon his brow he felt their breath,
And in his waving hair;
And looked from that lone post of death
In still, yet brave despair.

And shouted but once more aloud
“My father! must I stay?”
While o’er him fast, through sail and shroud,
The wreathing fires made way.

They wrapt the ship in splendour wild,
They caught the flag on high,
And streamed above the gallant child
Like banners in the sky.

Then came a burst of thunder sound–
The boy–oh! where was he?
–Ask of the winds that far around
With fragments strew the sea;

With mast, and helm, and pennon fair.
That well had borne their part–
But the noblest thing that perished there
Was that young, faithful heart.