Végtelen nagy tengerén
a mámornak
Szüntelen hajózom én,
mint boldog vak.
Szavaid, mint a szellő,
érintenek,
És a zord vihar, ha jő,
megmentenek.
Te vagy a fény, mely rám vetül
mint ősi varázs
Hogy izzik lelkem, ha lát,
akár a parázs!
Dobban itt benn, szerelmem,
ha megérkezel
Szívem örömtáncot jár,
Mert érzem: létezem!