Távoli hangok, beszédes mozdulatok,
az emlékezés gyönyörrel tölt el,
s míg tehetem, lélekben lélegzem veled.
Csak tudnám, hol kalandozol, s én
mire várok, mikor búsharanggá zendül
a tétova, lappangó vágyakkal teli szív.
Vártalak a kertben, hol nappal madár dalolt,
s az esti szürkületben, hol fátylat hord
a csillagszemű holdas ég.
Meglehet ébrenlétem képei fakók,
az agynak szüksége van álmokba
rejtjelezett érintésre, szerető melegségben.
Mert ízlelem hiányod citromfalevelét,
átkozott gyümölcsének fanyar,
keserű nedvét minden percben.
Ám ajkad, negédes málnaszemek
mámorosan szétáradó igéje
oltaná szenvedélyem túlzó hevét!
De Te csak körbefonsz csalfasággal,
ármányos cinkosságod elveszejt,
s én csak átkozhatom, a sorsba rejtett végtelent…
3 hozzászólás
Szia!
Most már megnézem a többit is. Például ezt, amit ugyanaznap töltöttél fel, mint én a legutóbbit. Valamiért senki nem írt rá hsz-t. Pedig nagyon szép. Lélekben lélegezni egyedi és megismételhetetlen. Ez már a tiéd.
A hangok, képek, az ízek, a gyümölcsök, a szenvedély csak fokozzák a hatást.
Tényleg gyönyörű ez a vers! Remélem, még sokan találkoznak vele!
És azt is, hogy manapság is írsz hasonlókat!
Üdv: Kankalin
Más oldalon sem mindig ajnározták körbe ezt a versem, pedig vannak értékei, főleg a nyelvezete, lírai hangvétele. Versszerkezetét nézve valóban nem egy nagy valami.
Örülök, hogy felfedezted:-)
Ha nem is teljesen ilyeneket, de talán hasonlókat írok néhanap.
Úgy legyen! Ha van, elolvasnám!
Szia!