Hány éjen át
szárnyal a törékeny vágy,
s megrészegülve
szakadt szárnyakat aggatnak
szívekre
a tisztító imák,
mert ha kell
csobban hit, s nem szegény
ha kér
örök feltámadást,
hisz gyermeki szívekben ég
a tavaszi sarjadás
s pillák alatt húzódó fény.
S csak fáradt talpak alatt
vonyít az eldobott remény.
Mert özönlik újra
a tavaszi napsugár,
s búg édesen
az örök feltámadás.
3 hozzászólás
KedvesTímea!
Versedben szépen írtad le gondolataidat. Tetszett a ritmusa, mely önmagában is merengésre, elmélkedésre ösztönöz.
Egy csepp hozzáfűznivalóm lenne, ha nem veszed rossz néven: Az "s" kötőszót kicsit sokallom, szerintem az értelmén nem csorbítana, még értékesebbé tenné az alkotásodat, amennyiben kevesebb helyen alkalmaznád. (Természetesen, amennyiben Te is így látod.)
További sok sikert és ihletgazdag perceket kívánok neked!
Szeretettel: Zsóka
Kedves Tímea!
Nekem nagyon tetszett a vers! Szép gondolataid vannak!
Nekem az "s"-ből nem volt sok, persze ha nagyon mélyére néz az ember valóban lehetne eljátszani azzal, hogy az "s" helyett lehet "és"-t is írni… ÉS 🙂 mindkettő nélkül lehet, hogy nagyobb hangsúlya lenne egy egy gondolatnak! Ha van kedved, csak magadnak próbáld ki. 🙂
Szeretettel: Rudy
Nagyon megfogott ez a versed. Tetszik, hogy egyedi a felépítése, kicsit merengő, melankolikus, ugyanakkor nagyon szép, fennkölt képek tárulnak elénk.