Féltem

Tavasz! Csak gyere,
kitérni előled úgy sem lehet.
Mutasd és add a szépedet:
nyíló szűz virágot, s szirmait az égnek.
Add, és ne takard hazug lepelben.

Gyere, bontsd ki bennem is a mát
végre ne fájjon az imám.
Gyere, és szórd csokorba
hogy volt, s higgyem is lesz még:
zordból árnyaló vidám világ,
szitakötő és ezernyi lepketánc.

Tavasz! Csak gyere!
Ám, hagyd a mesét!
Azt, hogy minden mag
mindig elnyeri gyümölcsét.
és minden jó a jutalmát.
-mint Éva az almát-

Mert annyi mindent adsz,
aztán mégis visszacsalsz.
Hosszabb, nyújtott esték
igék igéznek. -Sosem hazudtál?-

Hisz, mégis zúg bennem a sötét:
hogyan is fessek tiszta fényeket?
-búskomor lelkemre-

Ó, álmomba bújt angyalok!
Azok kik hozzám visszatérnek!
Néma reptű szárnyakkal
rebegik: Más lesz ez a tavasz!
Higgyek, s ne féljek!