Áll egy fenyő magányosan
hóval fedve, ám dacosan.
Az osztrák Alpok tetején
az örök hó mezsgyéjén.
Alatta már felhők úsznak
fák idáig már nem kúsznak.
Erre már csak a madár száll
vándor ide már nem sétál.
Magját, a szél ide fújta
a jeget, a havat, ő kibírta.
A mindig havas hegyek ormán
magányosan áll a vártán.
Folyton abban reménykedik
egyszer, azaz idő is elérkezik
valaki tán eljön érte
ő is fel lesz díszítve.
Ott áll majd a szobában
a gyerekek zsivajában
ajándékokkal, körül rakva
talán lesz még ő is karácsonyfa?
fenyőálom
By Krancz Béla
4 hozzászólás
Kedves Béla!
Jó lenne, ha minél előbb rátalálnának, mert ha túl nagyra nő, nem fér be a szobába, ha csak,
mint bútor nem.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Köszönöm a hozzászólásodat.
Sok sikert a kereséshez.
Akkor is egy kellemes túra,
ha nem találsz rá a fára.
Szeretettel:Béla
Jó messzire került az a mag kedves Béla.
A magányban sok mindenről lehet álmodozni. ( kell is )
Szeretettel olvastalak: Ica
Kedves Béla!
Nagyon megérintett a versed! Valaki egyszer remélem rátalál! Ez a fenyő mindent kibír- jeges szelet, hóvihart, és nem veszíti el a reményt. Mint tudjuk, az hal meg utoljára.