Az örökzöldet ne kérdezd az őszről,
csendben, büszkén őrzi szép levelét,
mint kisgyermek független az időtől,
felnő házad legfontosabbjaként.
Ha bús vagyok, ne kérdezz soha múltról,
bár sötét emlékek tolulnak fel,
előtörnek agyam rejtett zugából,
és rám támadnak bűnös fegyverrel.
Ha örülök, légy része mosolyomnak,
mert ismét csillan a nap fejemen,
egy régi szép dalt dúdolok magamnak,
majd ujjaim a húrokra teszem.
Ha sír a hangszer, pusztán csak azért van,
mert hangdobozát így formálta kéz.
Nincs baj, ha könny gyűlik szemed sarkában,
mely engem már régóta vágyva néz.
Az örökzöldet nem kérdezem őszről,
a kérdésem együttlétünkről szól:
mit is várunk a száguldó időtől,
mely megpihenhet velünk valahol?