Felszökkennék arra a rideg
Élesre faragott sziklaszirtre
Honnan az északi fény lila
Selyemként vonja be az eget
Fátylamnak fognám, s lágyan
Lengetném körbe minden
Óceán menti város felett
Meleget itatva átfagyott, s
Megfáradt emberszívekbe,
S ha hozzád is elérnék, ki
Kicsiny honodban pihensz
Azúrkékkel itatnám lelked
Hogy lemeztelenítve láss,
S érezd, mily könnyeden
Morzsolódik szét kezedben
Rózsasziromnyi reményem,
Törékeny létem.
Fényörvény
By Hayal
1 hozzászólás
Méltó szavak…gyönyörködtető érzelmes mondatok…. a végkifejlet nagyon megkapó! Remélem "törékeny léted" nem morzsolta szét…..
( én biztos nem tenném… 🙂 ….)