Hangtalan pillantásként múlik a soha,
S ahogy a csend lakatja ajkamra ül,
Forróságom úgy szökik lassan tova…
A jelen megkapó, talán túlontúl szép,
A zűrzavar, gond tűnik, mind nyomtalan,
Makacsság helyére most higgadtság lép,
Mi átölel, fogva tart, mint a tollpaplan…
Annyira tökéletes és annyira tiszta,
Letisztult, békés, olyan ez…mint..a…
NEM! Hiányzik a káosz …,! Ez nem én vagyok már!
Steril valóságba zárva, többé senki sem vár….
S zárkám falán hirdeti a tábla:
„Így jár az, ki a más útját járja,
Ez a sorsa, ide jut minden kárhozott,
Élvezd hát a festett valóságot: Átkozott!"
7 hozzászólás
Kedves Angelface!
A versed olyan nagyon tetszik, és akaratlanul is Ady Endre kis verse jut az eszembe a kárhozatrol:
"Egy forró csók, egy ölelés…
Lázas szivünk összedobogna…
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
…Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!"
Üdv Toni
Kedves Angelface!
Nagyon szomorú, mi több, tragikus képet festettél arról az emberről, aki nem képes a valóságban élni. Nagyon jól sikerült, drámai hangulatú a versed. Gratulálok hozzá: Colhicum
Kedves Colhicum!
Köszönöm…, azt, hogy olvastál, s hogy megértettél.
A.
Kedves Ildikó!
Aki ezt kapta, biztosan megérdeli, de alapos lecke lehet neki!
Szép versbe foglaltad – igaz düös – gondolataidat!
Szeretettel: Kata
Kedves Ildikó!
A nagyon lágy kép találkozik a káosz világával. Nagyon jól hat így együtt, egy versben.
Én egy kicsit úgy érzem, mintha az ember egy képzelt világot épít fel magának és amikor észreveszi, hogy hiányzik valami (káosz), akkor felébred és rájön, hogy valójában mi is a sorsa.
Én mint Mániás depressziós egy-egy hipomán állapotból "kipottyanva" veszem észre, hogy valójában mennyire vagyok "átkozott".
Addig is néha élvezem a festett valóságot. 🙂
Gratulálok, nagyon tetszett!
Üdv: Metal Koala
Köszönöm hogy olvastál.
És hogy megértettél… nem címeztem … leírtam ahogy érzem.
A.
Igen, az ember csak ideig-óráig tud szerepet játszani… aztán a máz alól előbújik saját maga…
Azt hiszem, ez így van jól!
Üdv: Gyömbér