mény
Fellebbentem a fekete leplet
alatta senyved borús egeknek
bánatos
árnya.
Festménybe zárva
Napfényre várva
Hanyagul szántott
Olajba vágva
Drága
Családom.
Festmény
By Linglinmény
By Linglinmény
By Linglinmény
By LinglinFellebbentem a fekete leplet
alatta senyved borús egeknek
bánatos
árnya.
Festménybe zárva
Napfényre várva
Hanyagul szántott
Olajba vágva
Drága
Családom.
8 hozzászólás
Szia!
Igazán érdekes a versed. Képvers, ugye?
Úgy tűnik nekem, mint egy kifeszített nő (a széles csípő miat gondolom hogy nő)..
A családodról szól, tehát ez a kép akár az édesanyád is lehet? Vagy te magad?
Tele van fájdalommal ez a vers, nagyon érekes ahogy ezt megfogalmazod, a két adóniszi kólon pedig belehasít a versbe, megszűnteti azt a kevés formaiságot is, mégis formával teszi ezt. Nagyon elgondolkodtató, nem egy egyszerű vers. És ettől olyan értékes!
Szia Kedves Olvasó,
Igen, ez egy képvers próbál lenni.
Az értelmezésed közel áll az enyémhez, örülök neki, mert ezek szerint valami átjött belőle. Köszönöm, hogy értékeled!
Bevallom, nekem segítség keleltt, olvasóé, de így már én is értem.
Jó hogy nincs túlmagyarázva.
Hátborzongató, sodró sorok. Magyarázom magamnak, tetszik. Egyébként is nagyon jó, hogy ilyen rövid vagy mindig.
Köszönöm nektek! 🙂
Szia!
Szerintem ez a vers egyszerűen bámulatos,
mert én ilyet nem tudok, talán azért.
Úgy váltogatod a kedvenc magánhangzóimat benne- az át meg az ót,
ahogy én lépdelek mindig.
Persze, most meg magával ragadott valami, ez a lelkemig hatolt,
az egész ritmikája- ahogy az előttem szóló is mondá: sodró.
És sodor magával, gratulálok!
Nekem a kép, két karját, szívét és elméjét a fény felé kitáró alakot mutat. Egy alakot, akinek gyökerei vannak, szeretett családja van, de a múltját, erdetét, ezzel persze a jelenét is, csak akkor értheti meg, ha beengedi a fényt, leemeli a leplet, elűzve a bánatot. Bátorságot hozzá!
üdv/vaj
Miléna, vaj, nem kaptam még ezeknél fontosasbb hozzászólást!
Köszönöm!