Fészek

Esők között, sziklák szívén
egy fa lélegzik – hallgatom;
gyönge szivárványok ívén
mélyen mocorog az atom.

Sárgászöld fény a jegenye,
lombját vigyázza egy madár,
fészke a világ teteje,
piros szeplős szél a határ.

Vak volt a madár, de tessék,
szeme világot így kapott:
ég áldozta érte testét,
kékmagából egy darabot.

Ég adta neki a szemet,
csőrében tartja a napot,
fészeknyi fiókát etet,
s a naptól mindegyik ragyog.

Ezüst-arany-gyémánt tojás,
fénybe vesző ködkatlanok,
tűzliliom, csillagfolyás –
tán a tejúton hasalok.

Csípőmet nyomják a kövek,
combomat dörzsöli homok,
derekamon csillagövek,
fű nő be – már mindent tudok.