Fifike magáról

Fifi vagyok, dundi tacsi!
Pacsit nem adok, te csacsi!
Szőröm szálkás, vaddisznó szín,
kissé görbék a lábaim.

Én vagyok az udvar ura,
azt mondják: „Édes figura!”
Kedvencem a Cinka macska,
már nem kicsi, nagyobbacska.

Feküdtem vele kosárban,
olykor fűben s lucskos sárban.
Hozom-viszem még a rongyot,
mint valami kis porontyot.

Szeretem a Nusi mamit,
főleg hogyha ad valamit.
Mindez tőlem nemcsak érdek,
kívánságom van temérdek.

Ugatva köszönök néha,
bizony én nem vagyok léha!
Olykor sétálni is visznek,
pórázon tartanak dísznek.

Édikével rohangálunk,
incselkedni meg-megállunk.
Csontot dugok el gödörbe,
mit lábam kapart, a görbe.

Szelíd vagyok, alig morgok,
asztal körül ott toporgok.
Szeretem a sajtos rudat,
tudd meg, annál nincs jobb falat!

Minden éjjel én őrködök,
mint eb, ebben gyönyörködök.
Macskáim sötétben őrzöm,
bizony néha alig győzöm.

Hajnaltájon nyom az álom,
hogy is bírtam, azt csodálom.
Szunyókálok, bár éberen,
ilyen tacsi hát hol terem?