Фeдop Тютчев:
УСПОКОЕНИЕ
УСПОКОЕНИЕ
Когда, что звали мы своим,
Навек от нас ушло
И, как под камнем гробовым,
Нам станет тяжело, –
Пойдем и бросим беглый взгляд
Туда, по склону вод,
Куда стремглав струи спешат,
Куда поток несет.
Одна другой наперерыв
Спешат-бегут струи
На чей-то роковой призыв,
Им слышимый вдали…
За ними тщетно мы следим –
Им не вернуться вспять…
Но чем мы долее глядим,
Тем легче нам дышать…
И слезы брызнули из глаз –
И видим мы сквозь слёз,
Как всё, волнуясь и клубясь,
Быстрее понеслось…
Душа впадает в забытье,
И чувствует она,
Что вот уносит и ее
Всесильная волна.
15 августа 1858 г.
__________________________
.
Fjodor Tyutcsev:
BELENYUGVÁS
Ha a miénk, mi még maradt,
Örökre odavész,
S nekünk, mint sír súlya alatt,
A létezés nehéz,
Majd elmegyünk, de lopva még
Szemünk a vízen jár;
Hová e kétes sietség,
Hová tart sok-sok ár?
Egymást előzve mind siet,
Nyomul mindenfelől,
Mert végzetes hívást követ,
Mi hallszik messziről.
Nincs visszaútja… A nyomát
Követni kár nekünk,
De nézve azt minél tovább,
Könnyül lélegzetünk…
A szemeink könny lepi be,
És látjuk az mögül,
Az áradatban ki-kire
Mily gyorsan sor kerül…
Lelkünkre is felejtés vár,
És érzi, tudja ő,
Ugyancsak elviszi az ár,
Egy végtelen erő.
Pétervár, 1858. augusztus 15.
______________________
4 hozzászólás
“A szemeink könny lepi be,
És látjuk az mögül,
Az áradatban ki-kire
Mily gyorsan sor kerül?”
Bizony így van és milyen fájó látni, akkor is, ha tudjuk, hogy minket is elvisz majd egy végtelen erő.
Szeretettel: Rita
A ritmikát javítandó készült egy részben átköltött verzió…
BELENYUGVÁS
Ha az, mit úgy hívtunk: ?saját?,
Örökre veszni kész,
S a létezésünk ideát,
Mint sírkő, oly nehéz,
Majd elmegyünk, de lopva még
Szemünk a vízen jár;
Hová sietni? Nő a lék?
Hová tart ennyi ár?
Egymást előzve mind siet,
Nyomul mindenfelől,
Mert hívást, végzetest követ,
Mi hallszik messziről.
Nincs visszaútja… Bár nyomát
Követni kár nekünk,
De nézve azt minél tovább,
Könnyül lélegzetünk…
Szemünkből máris könny fakad,
S a könnyeink mögül
Kilessük, jő az áradat,
Reánk is sor kerül.
A lélek?.. Rá felejtés vár,
Ezt érzi, tudja ő,
És elrabolja majd az ár,
A bősz hullámerő.
Kedves Mandolinos!
Ez utóbbi nagyon szép lett.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Másutt kaptam a jogos kifogásokat,
és javítanom kellett, már csak a
ritmika miatt is…
Szeretettel:
Dávid