Фёдор Тютчев:
Я ЗНАЛ ЕЕ ЕЩЕ ТОГДА…Я знал ее еще тогда,
В те баснословные года,
Как перед утренним лучом
Первоначальных дней звезда
Уж тонет в небе голубом…
И всё еще была она
Той свежей прелести полна,
Той дорассветной темноты,
Когда, незрима, неслышна,
Роса ложится на цветы…
Вся жизнь ее тогда была
Так совершенна, так цела
И так среде земной чужда,
Что, мнится, и она ушла
И скрылась в небе, как звезда.
27 марта 1861
________________________
Fjodor Tyutcsev:
ŐT AKKORTÁJT
ISMERTEM MÉG…
Őt akkortájt ismertem még,
– Azok az évek, mint mesék… –
Midőn már hajnalpír előtt
Magába süllyeszti az ég
A csillagot, az elmenőt…
Még mindig el volt telve ő
Friss szépséggel, mely éltető,
Mikor nem látszón s hallhatatlan
Virágra harmat, hűvös jő
A félig még sötét hajnalban.
Élete akkor volt egész,
Tökéletesnek lenni kész,
Mint ki a Földön nem lakott,
Hogy vélem, ő is távozott,
Mint csillag, mely a mennybe vész.
Pétervár, 1861. március 27.
__________________________ |
By mandolinos
1 hozzászólás
“Élete akkor volt egész,
Tökéletesnek lenni kész,
Mint ki a Földön nem lakott,
Hogy vélem, ő is távozott,
Mint csillag, mely a mennybe vész.”
Nagyon szép, bár szomorú sorok. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita 🙂