Készíts időgépet kőből, meg fából,
De inkább szerezz be a Tesz-veszről egy fluxuskondenzátort!
Hisz volt már világvége, s lesz még ősrobbanás.
Vége az emberiségnek, s jönnek a dínók talán.
Elmúlt már az elektromos repülő autók kora,
S nem kell sokat várnunk a lovaskocsira.
A múlt rejtélye a hatalom kezéből ledobott napalmbomba,
A jövő titka a hitéért haló keresztes lovag.
Felfedezték már az örök élet gyógyszerét,
Newton papírra hányja egyszer relativitás elméletét.
Nemrég halt meg az utolsó pápa,
Majd hirdeti Jézus, s mindenki Istent várja
Tegnap a zsidó-arab háború békével megoldódott,
Holnap biztos ledöntjük a Sztálin szobrot.
Az előbb fejeztem be, s egy perc múlva kezdem
Ezt a verset. Múlt, jövő… Élj a jelennek!
10 hozzászólás
Szia Dende!
Csak nem a Vissza a jövőbéből vettél ihletet? Imádom azt a filmet (filmeket), és ezzel a verssel is nagyon a szívembe loptad magad. Bírom, hogy sorra vetted a történelmet, na meg a bölcsességet a befejezésben.
Üdv,
Réka
szia réka!
nem szándékosan vettem az ihletet a filmből, ez volt a kötött téma egy felolvasó esten, ilyen témában kellett írni a felolvasóknak. látszik, hogy szereted a filmet, mert én mikor meghallottam ezt a szót, nem tudtam hova tenni, aztán persze kigugléztam, és tényleg egy tesz-vesz szintű oldalon találtam rá a megoldásra.
örülök, hogy olvastál, köszönöm.
üdv: dóri
Szia!
Nagyon jó lett, tetszik.
Szeretettel: Rozália
kedves Rozália!
köszönöm az olvasást, és a véleményt!
üdv: d
Kedves dende!
A versed cimét, Fluxuskondenzátor, még sohasem hallottam, habár őszintén megmondva, annak nincs semmi nagy jelentősége, mert egy év óta, mennél többet tanulok, annál jobban látom, mennyi rengeteg dolog van még a világon, amiröl sohasem hallottam és nem is tudtam, hogy létezik, vagy már csak történet.
De nem is erröl akartam írni, ez csak egy megpróbált magyarázata annak, miért nincs semmi magyarázatom arra miért tetszik a vers. Lehet, azért mert az emberiség, logikus és és észrepepesző tetteit ilyen szépen leirtad. Nem is magyarázkodom, talán mégis csak valaki megérti, miért adtam ötöst.
Az oka: Tettszett.
üdv Toni
kedves Tóni!
nagyon örülök, hogy tetszett.
üdv: dóri
Különleges és nagyon elgondolkoztató.
Úgy látom, igen sokoldalú tehetség vagy.
Jó volt olvasni, kicsit megborzongtam tőle, igazán kreatív alkotás.
Tetszett.
Üdv.:Tamás
=) mosolygok, és örülök.
köszönöm.
Kedves dende!
Őszintén meglepett az alkotásod:)
Nagyon kellemes rímek és egy kreatív gondolatsor, ami ráadásul nagyon szépen van lezárva. A képek is nagyon jók, egyszerűen kényszeríted az emberi elmét, hogy maga elé képzeljen mindent… ilyenkor látom, hogy van mit tanulnom… tanulok, hogy (hogy a te gondolatoddal éljek) sikerüljön egyszer majd megírnom Ady-t vagy Weöres-t
Köszönöm az élményt!
medve voltam
Szia Medve!
Én köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy tetszett!
üdv: d