Előtted papír, toll,
lelkedben fáradhatatlan
igyekezet jár.
Rohanást szelídít
a nap fénye, remény útján
nincs tócsa, nincs sár.
Elűzött vad a tél,
nyomában hízelgő tavaszt
terelget a nyár.
Csak a rőt őszt ne kérd
fel a táncra s bárki látja
könnyet ejteni kár.
Félreérthetetlen
tekintet lopódzik közel,
aranyként ragyog.
Macskaköves úton
kandeláber fénye alatt
két árny andalog.
Velünk múlik idő,
szíved mélyén semmi sem fáj,
begyógyult sebed.
Mélység vagy magasság
nem ér egyedül, mert mindig
fogom a kezed.
10 hozzászólás
Szia Zsolt!
A kézfogásnak hatalmas ereje van. 🙂 "…tekintet lopódzik közel, aranyként ragyog." Ezek a pillanatok jelentik a csodákat. 🙂
Szép a versed, örülök, hogy olvashattam. Gratulálok!
Szeretettel: pipacs
Kedves Pipacs!
Köszönöm szépen!
Örömmel látlak itt újra!:)
Barátsággal:Zsolti
Szia Zsolti!
Meghittnek érzem a versedet, és még valami olyan érzetem is támadt, mintha az időben visszamentél volna. Macskakő kandelláber, régmúlt idők sétái.A kézfogás pedig örök gesztus, ami mindent megszépít. Akár ott fent, akár ott lent.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm szépen!
Érdekes az érzésed! Bár valójában inkább egy jövő iránti képzelgés!:)
Csak a helyszín jelenti a múlt érzését.
Barátsággal:Zsolti
Szia Fél-X!
Szép elmélkedés az "örökké" elkísérő szerelemről. Versed mélysége megérintett.
Barátsággal: Zsóka
Kedves Zsóka!
Köszönöm szépen!
Barátsággal:Zsolti
Nagyon komolyan, szépen vezetett történet, teszettek a megfestett hangulatok, a zárás kiteljesítése.
aLéb
Kedves Aléb!
Köszönöm szépen!
Örülök, hogy tetszett!
Barátsággal:Fél-X
Jó újra Téged olvasni! remek vers!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm szépen!:)
Barátsággal:Zsolti