A könny fáradt szememben gyakorta megpihen,
annyi a bánat, a gond és fájó a közöny.
Szeretni és élni lenne jó békességben,
ámde lezárja azt még számtalan vasfüggöny.
Az okokat untalan lehetne sorolni,
a szavak nem segítenek, inkább feldúlnak,
ezért nem is szabad azokkal dobálózni,
a csendben a fájdalmak lassan elcsitulnak.
Felnézek az égre, hisz olyan szép a kékje,
szemem lehunyom és a nap felé fordítom.
Felszárad a könny, visszatér lelkem békéje,
elindulok, és míg tart az utam folytatom.
8 hozzászólás
Kedves Rita!
“annyi a bánat, a gond és fájó a közöny.”
Igen!
Szinte mindenhol csak a neg.dolgokról jönnek
hírek,
Az okok nagyon sokoldalúak,szinte úgy néz ki
néha,hogy megoldhatatlanok!
Nagyon szépen zárod azzal,hogy ” visszatér lelkem békéje,”
” és míg tart az utam folytatom.”
Gatulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod
Kedves Sailor!
Nagyon szépen köszönöm az olvasást, a folyamatos figyelmed és kedvességed.
Szeretettel: Rita 🙂
Drága Rita!
Felnézek az égre, hisz olyan szép a kékje,
szemem lehunyom és a nap felé fordítom.
Felszárad a könny, visszatér lelkem békéje,
elindulok, és míg tart az utam folytatom.
Gyönyörű versedhez szívből gratulálok! Szeretettel Edit
Editkém!
Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Nagyon tetszett ez a vers. Sokszor a legjobb, amit tehetünk, hogy megőrizzük (amennyire tudjuk) a belső békénket, és haladunk tovább az úton.
Üdvözlettel: Tibor
Kedves Tibor!
Köszönöm szépen az olvasást és a kedves hozzászólásod.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Csodaszép versedhez
szeretettel gratulálok.
Szép napokat, jó egészséget kívánok:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és kedves szavaid.
Szeretettel: Rita 🙂