hogy újra szerethessünk.
Az emlékből kell béklyót vetni lábainkra,
mely a tenger mélyére húz.
Bár a mélység fullasztó;
mégis az egyetlen hely
ahol te és én
újra eggyé válhatunk.”
Ha a pillangók már haldoklanak,
s a bűn íze sem édes nektár;
a korhadó szív-ágra akadt
Ködkaszás a síri nesz. Tán
futnál? Magány nem hagy el!
De nincs válasz.
Csak a csend felel.
S te gyöngyhalászként merülsz alá,
hogy megtaláld
az eltűnt kincset;
de foszló álomhullát találsz,
s némán sikoltó bilincset.
Csak a főnixkönnyel pácolt emlék
kínja ég a sebeken.
Tengerbesírt hamvaidból
újjászületsz
szerelem?
5 hozzászólás
Nem semmi! A szerelem már csak ilyen, néha a sírból hozzuk vissza ami már elveszett! (ha sikerül) Drámaian fogalmaztál, nekem tetszik, kevesen írnak ilyen stílusban. Gratulálok!
szeretettel-panka
Kedves Panka! Örülök hogy elnyerte a tettszésedet kissé "drámaias" stílusom. Köszönöm, hogy benéztél!
Oliver
Kedves Oliver!
Különleges stílusban íródott a vers, azonban a mondanivalót nagyon jól visszaadta. Igen, olykor "Bele kell halnunk", hogy újjászülethessen egy szerelem. Gratulálok.
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Örülök, hogy egyet értesz velem és annak is hogy itt jártál! 🙂
Oliver
Szépséges érzelmes vers. Szeretettel gratulálok: Zsuzsa