Akkor is májust írtunk,
ma is tizennyolcadikát.
Rajtam kantáros nadrág volt,
neked gyerekollóval csonkított hajad.
Tudtuk, hogy mi még leszünk.
–
Volt gyerekszerelem,
képzelt szeretősdi.
A semmi skálája kifeszült
ahogy megéltem magam.
–
Aztán kiderült, talán
mégis jelent valamit,
hogy első találkozásunkkor
nővéremet hoztad
az ágyadtól a házig.
–
Forgolódtunk,
te és ő, én és te
mégis ő és én voltunk a lényeg.
Megteremtettünk téged,
hogy józanodva
eldobhassalak
és megőrizhessen ő is
téged is,engem is
a leányanyaságtól.
1 hozzászólás
sanna…
Mély mondani való. Elgondolkodtató. Olvasni való!
Köszönöm.