Friedrich Hölderlin:Abendphantasie

Abendphantasie

Vor seiner Hütte ruhig im Schatten sizt
Der Pflüger, dem Genügsamen raucht sein Herd.
Gastfreundlich tönt dem Wanderer im
Friedlichen Dorfe die Abendglocke.

Wohl kehren izt die Schiffer zum Hafen auch,
In fernen Städten, fröhlich verrauscht des Markts
Geschäft’ger Lärm; in stiller Laube
Glänzt das gesellige Mahl den Freunden.

Wohin denn ich? Es leben die Sterblichen
Von Lohn und Arbeit; wechselnd in Müh’ und
Ruh’Ist alles freudig; warum schläft denn
Nimmer nur mir in der Brust der Stachel?

Am Abendhimmel blühet ein Frühling auf;
Unzählig blühen die Rosen und ruhig scheint
Die goldne Welt; o dorthin nimmt mich,
Purpurne Wolken! und möge droben

In Licht und Luft zerrinnen mir Lieb’ und Leid! –
Doch, wie verscheucht von thöriger Bitte, flieht
Der Zauber; dunkel wirds und einsam
Unter dem Himmel, wie immer, bin ich –

Komm du nun, sanfter Schlummer! zu viel begehrt
Das Herz; doch endlich, Jugend! verglühst du ja,
Du ruhelose, träumerische!
Friedlich und heiter ist dann das Alter.

Friedrich Hölderlin
Geboren 1770
Gestorben 1843

Esti merengés

Kunyhója előtt mélázva, csendben ül
Lakója, lágyan száll kéményéből a füst,
Vendégszeretőn cseng vándornak
Békés falvakból esti harangszó.

Visszatér kikötőjébe a hajós is,
Távoli városok piacán csitul
Az üzleti lárma; lugasok
Alatt barátok asztala készen.

De én hova menjek? A halandó él
Munkából, bérből, gürcöl, majd megpihen,
Mind boldog; de mért nem nyugszik
Soha keblem, s szurkálja tüske?

Az esti égen kikelet fénylik,
Számtalan rózsa virágzik itt lent,
Aranyló világ: emelj engem,
Szeretném, bíbor felhőre fel,

Hol olvasszon el szerelem kínja!
Még ha riasztó is e kérés. De száll
A varázs, a sötétben, magányosan
Állok az ég alatt, mint mindig.

Jöjj szelíd merengés! S bár sokra vágy a
Szív, de hát fiatal! Lángod kihúny
Végül nyugtalan álmodozó!
S békés, derűs lehet az öregkor.

Szalki Bernáth Attila