Miért vagy ennyire szomorú kedves fűz?
Talán magányos vagy? Nézz ide reám, – én is!
Nem temetem magamba az érzésemet,
elmondom hát most már neked, hisz olyan régi!
Amikor először megláttalak ősz volt,
táncoltak a levelek. Még oly kicsik voltunk!
Ahogy nőttünk- növekedtünk, beszélgettünk,
olyan derűs voltam, hogy együtt álmodoztunk!
Igaz te nem arról, másra vágytál, mint én,
én mást óhajtottam. Csak kis apróságokat:
Békét, nyugalmat csendet, s téged, oly boldog
voltam, mikor fújt a szél, s karjaim átfontad!
Most vajon miért mosolyodtál el drága?
Tán te is azt érezted, amit én? – most látom
tekintetedben a vágyat, lágy dallamot,-
buja csókjaid záporát epedve várom.
4 hozzászólás
Kedves Elizabeth!Huha a a két utolsó versszakban érezni a szerelmi tüzet. A kedvenc fám nekem is a fűzfa. Gratulálok a sokat sejtető versedhez. Szeretettel:Annamanna
Kedves Annamária! Köszönöm szépen! Zsuzsa
Wow.Szivbol gratulalok,tenyleg tetszett,ez az alkotasod.Kivanok oszinten,tuszta szivbol ,minden elkepzelheto jot,hogy ,meg sok szep ilyen alkotasod szulethessen,napjaInk es eljovendo olvasoink szamara is./SANKASZKA-Alejandro Beso Kiss Alexander Sandor*Sincerely from beauty and sunny Andalusia*Con corazon e mucho abrazos,desde bello Costa del Sol.Muchas gracias para todos,Dios ne bendiga para siempre*Szeretettel,a napfenyes es csodas mediteraniai Andaluziabol**2019**
Köszönöm szépen! Zsuzsa