Szügyi barátaimnak
mert elhullajtotta már kövér magvait az egykor anyám ápolta német síron az enyészet
jönnek lánctalpas tankok szememre őszi ködben fáznak falum tornyai
anyám és apám horpadt hantján mesélnek régi emlékekről elhervadt virágok
gazos katonatemetőben rozsdamarta emlékeim lapulnak
viszi a Dézsa patak az Ipoly felé régi torz vágyaim kínjaim
de újra kinyílnak bennem anyám sokszor kimondott álmai
ül egy orosz tiszt piciny szobánk megvetett ágyán
a gyerekek kezébe csokit ad apám talpalja csizmáját
értik egymást mert beszél csehül az Asztrológiai jósló könyve is
e nyelven íródott őrzöm még mint egy ereklyét holtomig
de a német síron zöld moha látszik az is lehet hogy már nem is létezik
csak bennem játszik egy képzelet anyám glóriás alakjáról
hozzák az eltemetett német katona rokonai köszönetképpen a sok ajándékot
nagy fekete kocsi áll egykori szülőházam udvarán
már hallgat a csönd a kertben az is lehet hogy kivágtak
minden körte boldogasszony szilvafát házunk helyén forog kacsalábon egy palota
érzem talán soha többé nem látom azt a kertet nem megyek haza
4 hozzászólás
Kedves István!
Megrázó a versed, mégis van benne valami melegség, ahogy felidézed az emlékeidet.
Mélyről szól, megtelepdik az ember lelkében, és mindneki számára van üzenete. Ami elmúlt, vissza nem hozható, de magunkban őrizhetjük, majd továbbadhatjuk a következő nemzedéknek.
Magam előtt látom képeidet, ahogy kiteríted elénk gondolattérképedet.
Köszönöm, hogy olvashattam! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Én köszönöm, hogy tagja lehetek a Napvilág Íróklubnak és megoszthatom veletek verseim!
Kedves István!
Micsoda emlékek!
Mi, ákik olvassuk írásodat próbáljuk megérteni
és azt is amit az utolsó sorban írsz:
“érzem talán soha többé nem látom azt a kertet nem megyek haza”
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Bár azt a kertet 27 éves korom óta valóban nem láttam, de azért olykor-olykor hazamegyek.
Köszönöm hozzászólásod!