Nem hívtam, s nem vártam,
mégis szembe jött utamon,
kirántott kardját belém döfve,
oly boldogan, végtelenül kacagott,
kócos fejű, madárijesztő magányom.
Senkinek senkije lettem,
megtört, vén csavargó,
aki visszanéz a tükör öbléből,
vérbe fakult szeme gödréből,
hamu könnyeket lassan pergetve.
Valami eltört, s apró szilánkok
fekélyes sebeket fakasztva mérgezik,
lassan megölik a remény vézna lényét.
Tudom, valami valahol elveszett,
hazugság ködből hordom álarcom,
s szédülten zuhanok a semmi fenekére.
Ronggyá olvasott Bibliám mélyéről,
bősz Heródes küldi megannyi seregét,
hadd vágják halomra, kínok közt vajúdott,
újabb, meg újabb boldogsággyermekem,
nehogy felnőve összetörje görbe tükrömet.
10 hozzászólás
Dermesztő hangulatú, de egyéni szóösszetételekből és érdekes képekből felépített , jó ritmusú szabadvers
szépen kiemeli ezt az alliterációk sokasága
gratulálok Karolina
Köszönöm kedves Karolina!
Zuzmara
Húúúúú!!!!
Kedves Zuzmara!
Kicsit félelmetes, de tetszett.
Gratulálok, Judit
Köszönöm, hogy olvastál, kedves Judit!
Szeretettel láttalak: Zuzmara
Kedves Tünde!
Elolvastam vagy négyszer. A vége ezért optimista. Olyan érzést kelt bennem.
Nem hagyom magam. Talpra állok! Na ezért tetszik.
Ági
Drága Ági!
Én is mindig ezt mondogatom! Igen, talpra állok!
Igaz még mindig nem sikerült… 🙁
Neked azonban szorítok!!!
Szeretettel ölellek: Tünde
Szia Tünde!
Elfelejtettem megköszönni amit írtál.
Szeretettel ölellek: Ági
Ó! Nincs mit köszönnöd! 🙂
Szeretettel: Tünde
Kedves Tünde!
Nagyon súlyos szavak gyönyörűsége e versed. Kétszer is olvastam!
Nekem is van itt hasonló címmel de közel se.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm az olvasást és szavaid!
Örülök, hogy itt jártál!
Szeretettel: Tünde