Morgen
So oft die Sonne aufersteht,
Erneuert sich mein Hoffen
Und bleibet, bis sie untergeht,
Wie eine Blume offen;
Dann schlummert es ermattet
Im dunklen Schatten ein,
Doch eilig wacht es wieder auf
Mit ihrem ersten Schein.
Das ist die Kraft, die nimmer stirbt
Und immer wieder streitet,
Das gute Blut, das nie verdirbt,
Geheimnisvoll verbreitet!
Solang noch Morgenwinde
Voran der Sonne wehn,
Wird nie der Freiheit Fechterschar
In Nacht und Schlaf vergehn!
Gottfried Keller
(1819 -1890)
Reggel
Valahányszor, ha Nap feljött,
A remény újult bennem,
S maradt, míg a Nap elköszönt,
Virágként nyílt a fényben.
Majd alszik, mint egy kisded,
Védi éj szárnya már.
De azonnal felébred,
Ha kél a napsugár.
Ez nem más, mint az az erő,
Amely örökké serken,
A jó vér, ritmussal verő,
Folyik titkon emberben!
S addig, míg köntösében
Nap széllel újra kél,
Forradalmár lelkében
Harc vágy éjjel is él!
Szalki Bernáth Attila
3 hozzászólás
Annyit tudok csak írni, hogy nagyon tetszik.
Szeretettel: Rita 🙂
Nagyon köszönöm, kedves Rita.Te nemes lékek vagy!
Szeretettel Attila
Köszönöm kedves Attila.
Szeretettel: Rita 🙂