Egy sirály zokog a Duna fölött.
Szívemből hullnak zúzmarás kövek.
A halál vérbüdös mocska a szél.
Vadak szemében nyirkos gyűlölet.
Szép szavak otthona volt az ajkam
míg a faggató csönd rá nem fagyott.
Bár őrzött volna ősz hajú anyám!
Hívogatnak lángfehér csillagok.
Az esti Duna lomhán hömpölyög.
Talán Isten többé már nem ítél.
Egy sirály zokog a Duna fölött.
Havazni kezd a novemberi szél.
4 hozzászólás
Nagyon érdekes.
Nagyon megörültem a címnek, mert szégyen, hogy sokan nem is tudják, hogy ő még köztünk van.
Viszont, hiába olvastam el vagy ötször a verset, nem igazán látom a kapcsolatot a címmel. Ha annyira személyes, szerintem érdemes volna egy ajánlást írni neki, és egy kifejezőbb címet választani.
Kíváncsi lennék, hogy neked mit jelent ez a vers, mert félek, hogy a cím miatt mást keresek benne, mint ami benne van. Mindenesetre a 10. sor gyönyörű, bár szerintem abszolút nem helyénvaló ebben a műben. Neki ehhez (az én értélmezésem szerint) semmi köze.
Mindenesetre, ismétlem magam, nagyon érdekes.
Üdv,
Poppy
A vers vallomás. Előfordul az emberrel néha, hogy megéli az emberbe vetett hitének megszégyenítését, kiröhögésének csúfos ünnepét. Ez történt velem is. Ebben az élethelyzetben a bennem élő Radnóti segített meg. Mert a művészet mindig cselekvő hit is. És ebben az élethelyzetben éreztem át igazán Radnóti végső kiszolgáltatottságát, kifosztottságát, megszégyenülését, szeretetlenségét. Azt a pillanatot, amikor a poklok kapujában állónak a távoli hitves még mindig remény az életre és balzsam a sebekre. Radnóti és Gyarmati Fanni szerelme nekem örök példa. Két igaz ember Istentől való találkozása és küzdelme az elmúlás és a történelem tenyészete ellen.
Ezzel ledöftél!
Nagyon szép. De nem hiszem, hogy isten ítélete lett volna a költő sorsa. Talán más költők már nem ezt a véget kapják… igen, ezt akarhattad írni a versben.