Megkondul az ég harangja,
Sírnak és nevetnek az angyalok,
Sírnak, mert elment egy közülünk,
S nevetnek, mert nem halott.
Üzen nekem, hallom hangját,
Nevetése hogy’ hatott,
Levetette földi sorsát,
Nem búcsúzott, itt hagyott.
Őrzöm őket, kik eltűntek,
Szégyenkezem, hagyjatok:
Én állok ott sírotoknál,
Én toporgok és hallgatok.
5 hozzászólás
Nagyon szép vers minden tekintetben!
Olvastalak már tegnap, most sikerült idejutnom. Azt gondolom, elég ha az ember elolvassa. elég ahhoz, hogy nézzen pár percig maga elé. Azt tettem először is, és most is, hogy újra olvastam. Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Szép vers, mást hirtelen nem is tudok írni. .
szeretettel-panka
Az, hogy versileg top, az csak egy dolog.
Az pedig, hogy fájó, szerintem mindenkit megérintő, egyértelmű.
Gyönyörű ez a vers.
Köszönöm…