Gyászoló remény

Szárnyal a képzelet, akár a hajnal,
csillagok fénye is lassan kihal,
fáj a szívem benne sok félelem,
ne vedd zokon, hogy benned kétkedem.

Hogyha elmész, megemészt a bánat,
gyötri a fagy a virágzó fákat,
kihal a táj és gyászol a remény,
törik az acél, bármilyen kemény.

Megtört a jég és csendesen zajlik,
számomra ajtód tágabbra nyílik,
félek, nem vagyok néked elég jó,
engem is elvisz az olvadó hó.