Az úgy volt, hogy éltem a természet ölén,
ringatott madárdal, tündökölt a napfény.
Hosszú poros úton társak voltak a fák,
és az út porából kötöttem bokrétát.
A nyár varázsos volt, bíbor hajnal keltett,
szüleim száműzték égről a felleget…
Régmúlt gyermekévek távol, messze ringtok,
szivárvány színekben mind vissza ragyogtok…
Gondolatom ott jár ismert ösvényeken,
nem jár ott már senki, és minden idegen…
…mégis ott vagyok én e varázsvilágban,
ott a tanya helyén, egy szál kis virágban…
14 hozzászólás
Nagyon szép elmélkedés!
Szeretettel:sailor
Köszönöm szépen.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
A versed egyszerűségétől kedves , szép.
Gratulálok szeretettel. Ági
Köszönöm szépen, Ági.
Örültem!
Szeretettel!
Ida
Drága Ida!
A szó nemes értelmében, szinte irigylem a gyermekéveidet. Csodaszép a vers melyben felidézed.
Öleléssel: Ica
Olykor magam is, drága Ica, már-már olybá tűnik, hogy csak álmodtam az egészet.:)
Köszönöm kedves soraid.
Szeretettel!
Ida
Drága Ida !
Gyönyörű és szomorú e versed… nekem is eszembe jutott a régi kis házunk…
szeretettel ölellek: Zsu
Köszönöm, drága Zsu. Örülök, hogy te is emlékeztél.
Szeretettel!
Ida
Sokunk helyett írtad meg szép versedet Kedves Ida! Köszönjük Neked.
Szeretettel: Magdi
Én köszönöm Nektek, Neked, hogy olvastad.
Örültem!
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Eltűnődtem a verseden. Bizony eltűnnek a régi időkből az emberek, és a helyszínek megváltoznak a felismerhetetlenségig…
Évtizedekig laktam Budapesten, de ma már akár egy külföldi várost, ahol még soha nem jártam, úgy nézhetném meg. Mindent átépítettek, mindent átneveztek, már minden idegen…
Judit
Kedves Judit!
Így igaz. Változnak az idők, változik a környezetünk, méghozzá rendkívüli iramban. Lehetetlen követni. Köszönöm, hogy itt is jártál.
Ida
Kedves Ida !
Különösen az utolsó versszak mély érzéseket árul el a szülői ház szeretetéről.
Szeretettel olvastalak grat.Zsófi
Köszönöm soraid, kedves Zsófi.
Szeretettel!
Ida