Az arcomhoz simul a kiskofa,
pirinyó, huncutka száj rám nevet,
nem tudok betelni vele soha:
Ő mennybéli, angyali üzenet.
Pöttöm vagyok egy órányit én is,
tengerszem létemből néki adok;
a zord idő tűnik tova, mégis
e szűk órán, most önmagam vagyok.
Boldog órácska, boldog lüktetés,
megnyílok mohón, mint tavaszi rügy,
lehull a gond, egy forró ölelés,
szívembe lépdel a gyermeki ügy.
Jó lenni itt, e pillanat ölén,
fordítom arcom az arca felé,
cseppecske gördül a konyha kövén,
térdemre hullok, a lába elé.