Elhaló lángok, viaszkönnyek.
Csorduló időmaradék mohás köveken.
Emlékezet, tovatűnt idők rejtekén.
Spirituális csakra dimenziók között.
Jelenlét, hol a "Te meg én" időtlen.
A múlt ígérete jelenbe öltözötten.
Gyertya
By barnabyBy barnabyBy barnaby
4 hozzászólás
Üdvözletem, Barna!
Figyelemre méltó, ahogyan – úgy tűnik – nincsenek áthajlások a versben, mégis milyen simulékonyan összecseng a sorvégi "rejtekén" a sorközépi "Te meg én"-nel.
Ahogyan minden sort ponttal zártál le, az azt sejteti, hogy minden sorban egy új gondolatba kezdesz, mégis, a végén egybeolvad az egész és önmagába tér vissza.
Ha az utolsó szó utolsó két betűjénél elfogyott volna a tinta, a hangzás – nekem – még simulékonyabb lenne, és még több erőt adna az utolsó mondatnak a cselekvésszerűség által.
Mindent egybevetve nagyon tetszik, mind tartalmilag, mind formailag.
Szeretettel: Laca 🙂
Köszönömszépen Laca az olvasást, és azértékes gondolataidat is. Nemis törekedtem itt rímelésre, csak leírtam gondolataimat, érzéseimet…nekem ezeket jelenti a gyertya, ha látok egyet égve. Üdvözlettel:B:)
Nagyon biztató sorok kedves B!
"A múlt ígérete jelenbe öltözötten."
Szeretettel gratulálok elmélkedésedhez: Ica
Köszönöm szépen az olvasást és a véleményezest is Ica. Örülök hogy tetszett a vers. Üdvözlettel b ")