Gyertyák

Egy gyertya ég a tortán –
Mindenki tapsol és nevet;
száz mosolyt küldenek feléd,
mely mind azt üzeni: szeret!
S hogy elkísérnek majd életed útján.

Nyolc gyertya ég a tortán –
Körbevesz sok vidám pajtás;
barátod mindegyik gyerek,
megannyi fiatal hajtás.
Elsodró jókedvük akár az orkán.

Húsz gyertya ég a tortán –
fiatal felnőtté váltál;
büszke rád az a két ember,
kit gyerekként csodáltál.
Visszajáró vagy a szülői portán.

Harminc a gyertyák száma –
magad is szülő lettél;
cserélődnek az arcok,
akiket szerettél.
Hogy így fáj majd, arról nem szólt a fáma.

Negyven láng táncol érted –
az utad felénél jársz már;
önállósodnak ők is,
akikre Te vigyáztál.
Az időt lassan szíveddel is érzed.

Hatvan gyertya a tortán –
a halántékod ím deres;
múltad szikrázó lángja
időnként már túl heves.
Nem meghatottság a könnyed az orcán.

Nyolcvan láng gyullad néked –
kicsit fura lett minden;
elfog egy különös érzés,
hogy el is vágyódsz innen.
De hallgatsz, mert senki sem ért már téged.

Aztán felharsannak a tapsok a múltból,
a rég nem látott arcok felsejlenek újból;
Rád nevetnek ők, kik hitted, hogy elhagytak,
kikhez százszor sírtál, hogy miért nem maradtak.

"Tényleg elhitted, hogy többé nem látsz minket?"
Kérdezi huncutul sok-sok lágy tekintet;
s kezed fogva mondják: Azt mondtuk, kísérünk!
SOHA nem lesz semmis, amit megígérünk!

Elfogytak mind a gyertyák –
mécsesek gyúlnak érted;
virág és könny kísér végül,
bár te sohasem kérted.
Szánod őket, mert vakok és nem látják;

hogy ha nincs is már,
kit ünnepelni tudnak;
csak kérniük kell,
és hozzád közel jutnak.
Nincsenek egyedül, keseregni kár…

Utóhang: Nem kérem, hogy ne fájjon, ha valaki elment;
a változás az mindig új könnyeket serkent.
De tudd, hogy mi változik, el nem tűnik végleg;
emlékezz! és Ők sem felejtenek téged.
Nézz néha az égre, s a felhőkön túl lássad,
hogy VOLTAK, VANNAK, LESZNEK, akik Rád vigyáznak.