Napfényes lázam
lenge bánatbarát,
vele égnek a fák,
mikor ismét megalázom
magam és a halált.
Újból a holdkelte
nyávog nyájas hangon,
mikor roppan a hangom
az elmúlás sötét asztalán,
és a vasszagú harangon.
De kongjon még bennem
az élet, és majd holnap
fellógatom, ami korhadt.
Kongjon bennem hosszan
a rosszon túli szenvedély,
az éj, és a sikoltó neszek,
holnap úgyis gyilkos leszek…
3 hozzászólás
" Napfényes lázam
lenge bánatbarát,
vele égnek a fák,
mikor ismét megalázom
magam és a halált"
Imádom kérem szépen ezt a versét.
"Bánatbarát" hmmmmm….. annyira él…
Noh nem dícsérem még a végén úgy marad a mosolya😊
Üdvözletem 😊
Az sem baj, ha úgy marad. 🙃
Kérem szépen, örvendek, ha tetszik!
Mosolyogni kötelező ,akkor is,ha "bánatbarát"😊