A csend hurkot fűz a csont merev múltra,
s göndörre bodorítja a jelent,
mint munkás a szeplős almahéjat.
A csend mazsolás kalácsot kelesztő szenteste,
tenger-tekintetű gyermekek rontatlan világa,
vadvirágos tincseket tekerő nő keze.
A csend anyák méhébe olvadt idő,
tudatlan- boldog Isten-ismeret,
májusok szerelmétől fényesre feszülő
csillag-szegett holdszelet.
A csend meséket koptató macskakő,
búzaföldekre zúdított irgalom,
izmokban indázó ősi erő,
töviskoszorún göngyöző néma fájdalom…
3 hozzászólás
A csend mazsolás kalácsot kelesztö szenteste´
Nagyon szépek a hasonlataid!
Gratulálok:sailor
Kedves Tímea! A csendet jellemezted részben szabad, részben kötött versedben, melynek találó képei,metaforái s az egész allegória erőteljesen a szép témakifejtésre szegezett néhány percre, sőt újraolvasásra is késztetett. Gratulálok! – Csősz József = Józsi = soltissimo
köszönöm